Boszorkánytanya

 
  
 
 
 

Beldame a lélektolvaj

Wicca

Boszik világa

 
 
  
 
 
 
 
  
 
 
 
 
 
 
 


  

 

 

 

Látogatóban
 



Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
.
Indulás: 2010-06-30
 

 


 

Boszorkányok márpedig vannak!

Vallás vagy szemfényvesztés? Kik a boszorkányok, és vajon mennyit segítenek – avagy ártanak – valójában?

 

A boszorkányság az emberi civilizációval egy időben alakult ki. Az ismeretlentől való félelem, és annak az életünkben hitünk szerint betöltött szerepe hozta létre a boszorkányokat, akik az ismeretlenből varázsolnak jót vagy rosszat - valamit, amit irányítani tudunk.

A boszorkányok mindig is közvetítők voltak az ember és a misztikus természetfeletti hatalmak, például
az angyalok és a „fenti” lelkek között. Amikor egy boszorkány sikeresen oldott meg egy látszólag rejtélyes problémát, azt varázslatnak tekintették, hiszen ezt a folyamatot logikával vagy észérvekkel nem lehetett megmagyarázni. A boszorkányság maga annyit jelentett, hogy ezek a médiumok a magasabbrendű égi hatalmak vagy lelkek segítségét kérték egy probléma megoldáshoz, és ennek érdekében bizonyos rituálékat végeztek.
 

A bölcsek fortélyai


A boszorkányság angol neve eredetileg azt jelenti: a bölcsek fortélyai, ügyessége. A bölcsek pedig azok voltak, akik a természet útját követték, összhangban voltak annak erőivel, ismerték a gyógynövények és az orvoslás tudományát, hasznos tanácsokkal látták el közösségük tagjait, és ugyanolyan nagyra becsült, szinte szent emberek voltak, mint
a sámánok a falujukban.

Ez egy vallás-számba menő hitrendszert alakított ki, ami megelőzte a bolygó összes ma ismert vallásának a kialakulását. A kutatások szerint már időszámításunk előtt 40000 évvel ezelőttről, a kőkorszakból is maradtak fenn a varázslással kapcsolatos tárgyi emlékek. Azóta is fejlődik, formálódik, és a mai gyakorlata nagyban eltér attól, ahogyan párezer éve varázsoltak.

A modern boszorkányság híveit az élet különböző területein találjuk, függetlenül szakmától, pozíciótól vagy attól, hol élnek a világban. Azért járnak össze, hogy
a boszorkányság praktikáin keresztül nagyobb megértést nyerjenek az életről, a természetről, az univerzum fejlődéséről és titkairól, hogy összekapcsolódjanak a Nagy Egésszel, és abban működni tudjanak

 

 

 Boszorkányság, mint vallás
Azt vallják magukról, hogy ők a világ legdemokratikusabb vallása. Nincsenek követendő dogmáik, pusztán néhány egyszerű alaptétel, amit igaznak fogadnak el. Az egyik, hogy nem ültetjük el a gonosz magjait, ha jóságot szeretnénk visszakapni, hiszen minden tettünk többszörösen lesz hatással visszafelé az életünkre. A másik fontos tézis, hogy nem szabad a természet bőségét rosszul felhasználni azáltal, hogy
megzavarjuk az egyensúlyát. Tehát amit elveszünk a természettől, azt vissza is kell szolgáltatnunk neki, hogy kiegyensúlyozottan legyen képes tovább működni.

 

Betegség ellen csak fogyó holdkor


Különböző típusú varázslatok léteznek, mint például a romboló, az építő és a tisztító varázslás.
Romboló varázslatot akkor kell használni, ha negatív dolgoktól akarunk megszabadulni - például betegséget rombolunk vele –, ezt mindig fogyó holdkor tegyük ellentétben az építő varázslatokkal, amiknek növő holdkor van itt az ideje.
 

 

 Hogyan tanulj boszorkányságot?


Úgy tartják, bárki képes lehet arra, hogy a szellemi működést megtanulja, csak van, akinek ez természeténél fogva, szinte magától jön, és van, akinek több idő ráhangolódni. Először érdemes ezzel foglalkozó emberekkel találkozni, könyveket olvasni a témában, majd a felkeresni boszorkányságot gyakorló csoportokat
A boszorkányság varázsát minden ember másként éli meg. Meghatározó pillanat, amikor valaki először éli át, hogy átjárja őt az univerzum és annak ereje. Akkor a valóságot tapasztalja meg, és nem csak annak az árnyékát – amiben a boszorkányság hívei szerint a legtöbben élünk. A tanulás folyamatos, és fontos, hogy mindenki a saját hitrendszeréhez, elveihez, realitásához igazítsa azokat az adatokat, amiket befogad. Számos irányzat létezik, meg kell találni azt, ami szinte ösztönösen a tiéd, ami gond nélkül passzol azokhoz a gondolataidhoz, amikben eddig is hittél.


 

 

 

Hogyan tisztítsd meg a tested a negatív energiától?

Szükséged lesz egy fehér gyertyára, ami a pozitív energiát képviseli, egy fekete gyertyára, ami a negatív energia, és egy zöld gyertyára, ami pedig a gyógyulást jeleníti meg.

Tisztítsd ki az elméd, és gyújtsd meg a fehér gyertyát. Mondd: „Anya föld, tűz, szél, víz és lélek: arra kérlek, tisztítsd meg a testem minden negatív energiától.” Aztán tedd ugyanezt a fekete gyertyával. Végül gyújtsd meg a zöld gyertyát, és mondd: „Anya föld, tűz, szél, víz és lélek: arra kérlek, szabadítsd meg és gyógyítsd fel a testem minden negatív erőtől. Légy áldott!” Ezután dőlj hátra, és tartsd tisztán az elméd még 15 percig. Ez után megújultnak és frissnek fogod magad érezni.


Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!