Elnevezései és etimológiájuk:
A gonosz, ártó lényekben való hit egyidős az emberiséggel. Ennek a hitvilágnak az egyik szereplője a romlott, ártó hatalmú boszorkány. Ahogy a kereszténység elterjedt, a boszorkányt az általában vett Gonosz szolgálója helyett a Sátán szolgálójának tartották, akivel fertelmes paktumot kötött az emberiség megrontására. Az Európában lassanként elterjedő babona a 15. századra tömeges boszorkányüldözéssé fajult és a máglyákon ezrével égtek el a "Sátán szeretői". (a boszorkányüldözésre bővebben is kitérek majd)
A boszorkányoknak a középkorban általában két fajtáját különböztették meg, amelyeket a latin nyelv két eltérő szavával jelöltek:
- a striga „seprűs boszorkány” – ő a kereszténység felvétele előtti idők bűbájosa, varázslónője, aki a hiedelem szerint különböző állatok alakját tudta felvenni
- a malefica (nőnem), ritkábban maleficus (hímnem) – jelentése „rontó”, „ártó”, ez a tulajdonképpeni női boszorkány, illetve férfi boszorkánymester, vagyis a "succubus" és az "incubus".
A boszorkányok egyik elnevezése a magyar nyelvi tájakon a bűvös-bájos, bű-bájos volt, tevékenykedése pedig a bűvölés-bájolás. Értelemszerűen e szavak jelentése a gonosszal, a romlottal kapcsolódott össze. Az érdekesség ebben az esetben a bű és a báj gyökérszavak jelentése, eredete és kapcsolata a boszorkánnyal. Ezek ugyanis az ótörök báj szóból erednek, ami nem mást jelent, mint „köteléket”, „szalagot”, „bilincset”.
A magyar „báj”, „bájos” szavak jelentéséből azután az idők folyamán kikopott a pejoratív jelentés és csupán a „lebilincselő”, „mozdulatlanná tevő” átvitt értelmük maradt meg, a jelentésben mélyen elbújva. A szó eredeti jelentését legjobban a boszorkány jelentésű bűbájos (vagyis „igéző”, „rabul ejtő” személy) őrizte meg.
A bű szóval székely mondásokban találkozhatunk miszerint a "Bűnél is bűvebb" vagy "bű szerzet". Ezek rondaságot kifejező mondások, ebből tudhatjuk, hogy a bű szó jelentése fertelmes, borzalmas.
A boszorkányokat nevezték még varázslónak, embervesztőnek és ördöngösnek. A varázs szó viszont a szláv vražtli-ból ered amihez az árt, megigéz, jósol jelentések kapcsolódnak. Értelemszerű, hogy az átvett jövevényszavak valamit megőriztek eredeti jelentéseikből, hiszen a magyar varázsló tevékenységéhez ezek a fogalmak kapcsolódnak.
Mivel a boszorkányok egyértelműen hitetlenek, illetve lepaktáltak a gonosszal használták rájuk a hamis hitű, kanca hitű, illetve lüdérces kifejezést is. A lüdérc, lúdvérc vagy ismertebb nevén a lidérc a magyar népi hiedelemvilág egyik igen érdekes tagja, egyfajta "nyomó" démon. Innen ered a lidércnyomás kifejezésünk is. A népi babona egy másfajta nyomó démont is ismert, ez volt a mora/nora démon. Hívták a boszorkányokat tudálékosnak, tudományosnak is. Nyilván ördögtől kapott gonosz tudásukra utalva ezzel.
Hatalma, képességei:
Az igézés: A boszorkányos rontásra használt egyik leggyakoribb kifejezés az igézés volt. Ez az ige a krisztusi ige ördögi ellentéte mellyel az egyszerű népnek ártani lehet. Az igével, azaz szóval járó hatalom azonban ősibb mint a kereszténység, nem csoda, hogy Isten szóval teremtette a világot és az ősi népeknél a kimondott szónak hihetetlen jelentőséget tulajdonítottak. A szó a lélekből ered és annak ereje van. Épp ezért nem véletlenül beszélünk igéző szempárról, hiszen a szem a lélek tükre és a boszorkányok egyik legveszélyesebb fegyverének éppen rossz, rontó szemüket tartották. Több boszorkányperes forrásból tudjuk, hogy a boszorkánysággal megvádoltnak hátat kellett fordítania a bíróságnak nehogy szemmel verje őket.
A ráolvasás: Az igézés ellentéte az olvasás vagy ráolvasás volt. A ráolvasással jó dolgokat kívántak egymásnak és az embereknek mintegy a krisztusi igét ráolvasták a betegre, hogy meggyógyuljon vagy "teleolvasták a tejesbödönöket" tejjel.
A tétemény: A gonosz boszorkányi tettek másik szava a tétemény, csinálmány ami az ördögi, boszorkányos tétemény vagy csinálmány jelzős szerkezetekből vált le/alakult ki. Például; "ez a leány nekem megtette" jelentése a; boszorkányos praktikákkal magába bolondított engem; volt. Székelyföldön a csinálmány volt használatos; "ördögi csinálmánnyal megtévesztette" vagy "egy öreg asszony csinált meg neki, hogy gyermeke ne legyen."
A kötés: A boszorkány egy másik gonosz praktikája, miszerint az ördöggel cimboráló gonosz egy csomót készít mindenféle anyagból (fontos eleme a só [sóban van]) és azt a megátkozni kívánt személy közelében helyezi el. Ezzel maga a rontás megköttetett és csupán a maga a kötő oldhatja fel. Az oldás-kötés rítusa szintén nem a 15. század találmánya akárcsak az igézés. Már az ónémetek ismerték és használták ezt a mágikus formulát. Maga a „bájolás”, „elbájolni” szavak azt jelentik, hogy megkötni, hiszen a török báj szóból származnak. Így a például a bájital szavunk rögtön értelmet nyer, hiszen ez az ital egy személyt valakihez kötő, megkötő voltára hivatkozik (szerelmi bájital). Magyarországon a boszorkányok állandó jelzője volt az „oldó-kötő” kifejezés, annyira, hogy egyedül itt hívták latinul a boszorkányokat ligantesnek azaz kötőnek. A megkötés jelentésköre a 16. században bővült ki annyira, hogy mindenféle boszorkánykodás megjelölésére használták. Széles magyarországi használata miatt számos kifejezésünkben volt használatos és használatos még ma is, mint például;
1. Meg van kötve a kezem: jelentése, hogy bizonyos dolgokban nem tehetek semmit. A boszorkányi kötésből származására egy kolozsvári boszorkányper irata tesz tanúbizonyságot miszerint: "Te Erdély Gáspár olyan boszorkány az anyád (anyósod), hogy neked kezedet megkötötte, hogy leányát meg ne verhesd, soha míg élsz."
2. Majd megkötöm a nyelvedet: azaz majd elhallgattatlak. Oka, hogy a hiedelem szerint a kötés némaságot hozhat az emberre.
3. Megkötődött a ló: Ez a kifejezés a székelységben járja, jelentése, hogy úgy megbűvölte valaki, hogy nem bír mozdulni. Ebből származik, a megköti magát szólásunk.
4. Ráköti magát valakire: Ezt olyan lányra mondták, aki el akarta magát vetetni valakivel. Magyarázata, hogy a boszorkányokkal kapcsolatos leggyakoribb vád a szerelmi rontás vádja volt. Bájitallal, azaz boszorkányos kötéssel vették rá a férfiakat a házasságtörésre.
5. Szemét megkötni: A hamis tanításoktól való elvakítást jelentette. De a szemet nem bekötik, hanem megkötik, így nem tudja elválasztani a rosszat a hasznostól.
6. A kötés egyéb kifejezései: leányt elkötni, hogy ne legyen férje. Esőt ellopni, elkötni. A kötés feloldására meg kellett ereszteni a kötést vagy a téteményt, azaz meg kellett oldani. Az oldás/tágítás szavak mind a rontások feloldását jelentették, a betegségtől való megszabadulást. A tágít szó, mai értelmében elveszítette az enyhítés, feloldás jelentéskörét inkább a nem tágít jelentéskörben használjuk.
A megevés: A boszorkányok hatalma erősebben érvényesült azokon az embereken, akiknek megszerezték egy vagy több ruhadarabját. Ebben az esetben a tárgyat megfőzték, így érték el a kívánt hatást az alanyon. Ide kapcsolódik, hogy a bűbájos rontás áldozatára mondták azt is, hogy a boszorkány megette. Mondhatni, akit előbb megfőztek, utána megették. A megevés és a babonával megront kifejezések amiatt a néphit miatt kapcsolódtak össze, miszerint a boszorkányok megölik és megeszik az embereket. Ez a hit a boszorkányüldözés korszakára átalakult metaforikus orgiákká, az ördöggel a főszerepben, ahol az embereket csupán színleg ölik és eszik meg, azonban a megölt és megevett áldozatok később megbetegszenek és elpusztulnak.
A megfüvelés: A boszorkányoknak igen széles körű kapcsolatuk volt a babbal, füvekkel, kígyókkal, békákkal. A megfüvelés kijelentés boszorkányos cselekedetre utalt, mely "füveket használ ártatlan szíveknek megbájolására." A nyugati boszorkányok a kígyókat, békákat és egyéb csúszó-mászó állatokat hasonlóan a füvekhez kotyvalékok, mérgek elkészítéséhez használták. Magyarországon a boszorkányok megfőzték és megették ezeket az állatokat. Így a kígyót-békát kiált rá mondásunk, valójában a boszorkánysággal való megvádolást jelentette a középkorban. A rákiált, önmagában pedig szintén gyakran használt kifejezése volt ugyanennek. A babvetéssel némaságot és vakságot lehetett okozni az áldozatnak.
A fejés: A fejés motívuma is felmerül a boszorkányokkal kapcsolatban miszerint a boszorkányok meg tudták csapolni a különböző növényeket, hogy lét fakasszanak belőlük, például "csapra verték a szőlőtőkét", vagy "megfejték az ágost" (ágat).
Az ördög cimborái: Akire ördögöt kiáltottak azt A váddal illették. Hiszen a boszorkányok az ördög szeretői, leszármazottai, gyakran mindkettő egyszerre, és így "az ördög ágyában született"- hangzik el a szidalom mely szintén boszorkányvád. Ide kapcsolódik az ördögadta kifejezés is.
A kutya és az utazás: Szintén a boszorkányhoz kapcsolódik az ebadta és a kutya teremtette kifejezés is. A néphiedelem szerint ugyanis a boszorkány sokszor kutyává változik, így gyakran a boszorkányokat ebeknek is hívják a perekben. Talán ezért van, hogy a szász forrásokban a boszorkányokat Hundsart-nak, kutyafajzatnak nevezik. Mivel az adta, teremtette szavakhoz ilyen gonosz dolog kapcsolódott, szigorúan tiltották az ezekkel a szavakkal való káromkodást. Még a kutyatémához kapcsolódik, hogy eljutni ezekre a szabbatokra (ördögi orgiákra) nem volt egyszerű, hiszen be kellett kenekedni mindenféle zsírral, hájjal példának okáért kutyahájjal. A "kutyazsírral kenekszik" rossz embert jelentett Kiskunhalas környékén, egyéb vidékeken pedig a "kutyazsírral van megkenve" szólást a zsugori, ravasz emberre használták és használjuk ma is, mint minden hájjal megkent alak, azaz aki ért mindenféle huncutsághoz, gonoszsághoz. A boszorkányok piszkafán, vasvillán, pemetén, emberen(!) vagy azsagon jártak. Az azsag szó jelentését ma már nem ismerjük, de arra az emberre használták, aki az útját váratlanul gyorsan megjárta. Az emberen való lovaglás a lóvá tevés (megkötés?) motívuma. Elbolondít, levesz a lábáról, akarata alá hajt, ezekben a kifejezésekben az asszony hajtja uralma alá a férfit.
A farkas: A boszorkány nemcsak kutyává, hanem farkassá is át tudott alakulni. Az embertársai jószágát farkas képében pusztító boszorkányt küldött farkasnak hívták. A német mondákban igen élénken él a farkasember mítosza és hozzánk is onnan jött át. A küldött farkas elnevezés azért lehet, mert vagy az ördög küldi az emberiségre vagy a haragos ember a másik jószágára.
Az ördög: A küldött ördög külön eset. A boszorkány gyakorlatilag kap egy külön, saját kisebb ördögöt, akivel szerződést köt és ez az ördög a továbbiakban segíteni fogja. A göcseji fődi ördög inkább egy kisebb koboldra vagy manóra hasonlít, mint ördögre. Segédkezik a házimunkában, vigyáz az állatokra, satöbbi. Az ilyen ördöggel bíró emberre mondták, hogy ördöge van. Manapság a szerencsés emberé e megtisztelő cím, hogy ördöge van, tehát boszorkány.
Mondák:
A boszorkányokhoz több országban is számos monda, hagyomány kötődik. A boszorkányszombaton a hagyomány szerint (általában május 1-jén) a boszorkányok az ördögökkel találkoznak, német és magyar hiedelmek szerint gyakran hegytetőn (mint például a budai Gellért-hegyen), ez a Walpurgis-éj.
Walpurgis-éj:
Magyarországon kevéssé ismert, de európaszerte ismert hagyomány, kereszténység előtti időkből eredeztethető ünnep. Az április 30-áról május 1-ére virradó éjjel megünnepelt esemény neve Szent Walburgától, egy Dél-Németországban ténykedő benedekrendi apácáról kapra végeredményben a nevét. A szent ünnepe május 1-ére esik, az ez előtti 9 napot Walpurgisnapokként ismeri a hagyomány. Ezen idő alatt harangozással védekeznek a boszorkányok machinációi ellen. Mára keresztények és nem-keresztények együtt ünneplik a világ eme leghíresebb boszorkányszombatját. A német hiedelemvilág szerint ekkor minden égtájról az ördögök, boszorkányok a Brocken hegyre (a "Blockbergre"), vagy más magaslatra sereglenek, hogy varázslatos táncaikkal és ráolvasással elűzzék a tél szellemeit, egy utolsó télvégi mulatságon. A titkos, alvilági összejöveteleknek többek között egyik ismert (záró)motívuma az ördöggel való orgia, a házasság szentségének paródiájaként. Valószínűleg pusztán véletlen egybeesés, de több társával együtt Hitler 1945 március 30-a és április 1-e közötti éjjelen követett el öngyilkosságot. Persze ez nem akadályozza meg az okkultizmus híveit, hogy rettentő lényeges kapcsolatot véljenek felfedezni ezek között. Az irodalomban is találunk eme ünnepre való hivatkozásokat, például Goethe Faustjának egyik jelenete a "Walpurgisnacht", ahol az ördög a maga birodalmába vezeti Faustot, hogy megkóstoltatassa vele a Walpurgis-éj mámorát. Mendelson pedig az Első Walpurgis éj című kantátájával (1832) népszerűsítette ezt a népi babonát.
Luca-szék:
Egy másik hiedelem szerint karácsonykor egy megfelelően elkészített Luca-székről az éjféli misén meg lehet látni a boszorkányokat a templomban.
Az egyik legismertebb népszokás szerint a Luca napján ( december 13 ) elkezdett és karácsony napján befejezett, 13 (esetenként 9) - féle fából készített székről az éjféli misén megláthatók a boszorkányok. A széket fiatal legények, férfiak titokban készítették. A misén abban a pillanatban, amikor a pap felemeli az oltáriszentséget, körülötte megjelennek a boszorkányok. Mivel a legény széken áll, a boszorkányok is meglátják őt. A legénynek, ha ép bőrrel akarja megúszni a kalandot, mákot (vagy egyéb apró szemű terményt) kell maga mögött elszórnia, miközben fut haza a templomból, mert a boszorkányok addig nem mehetnek utána, amíg a magokat mind fel nem szedik. Miután hazaért, a Luca-széket el kell égetni, és nem szabad senkinek elmondani, kit látott boszorkány képében, mert akkor a boszorkány üldözni fogja, és ha elkapja, széttépi vagy tűzbe veti. A Luca-ostor ennek a népszokásnak egy változata, amit úgy kellett elkészíteni, hogy az ostort alkotó zsinegen kellett minden nap egyet csavarni, majd karácsony éjjelén pattogtatni vele. Az ostor hangjára odagyűltek a boszorkányok.
Szent Iván éjjele:
Úgy tartják, Szent Iván éjjelét ( június 24 ) megelőző nap virágzik a páfrány, amelynek virága csak nagyon rövid ideig él. (Lehet, hogy páfrány virágán valójában a spóráit értik) Aki mégis tanúja lehet e kis virág életének, az megérti a növények és az állatok nyelvét, és megleli a föld alatt rejtőző kincseket. A mondák szerint a boszorkányok a páfrány virágának köszönhetik varázstudásukat, s általuk képesek láthatatlanná válni. Halandó ember azonban képtelen megszerezni e virágot, mert a növény a virágzást megelőző pillanatban varázsport hint szét maga körül, amely álomba ringatja a szerencsés megtalálót.
Régen a különleges éjszakát megelőző napon zöldellő faágakat tettek az ajtókra, ablakokra (de még a tyúkólakra is), hogy elűzzék a boszorkányokat és megelőzzék a rontást.
A boszorkányüldözés:
A kereszténység korai időszakában a pogány hit követői az egyház ellenségeinek, vetélytársainak számítottak. Ezért a régi vallás isteneit az új vallás ördögeinek nyilvánították. Azokat pedig, akik nem tértek át az új hitre, a Sátán híveinek tekintették. A kereszténységet el nem fogadó emberek ellen valóságos hadjárat indult. A pogány vallások varázslóit, javasembereit, jövendőmondóit azzal vádolták, hogy terméketlenné teszik az asszonyokat és az állatokat, és rontást küldenek a termésre.
1484-ben VIII. Ince pápa bullát adott ki a boszorkányság ellen. A sokféleképpen magyarázott pápai bulla mindenekelőtt részletesen felsorolja, hogy a boszorkányok miféle ártalmas gonoszságoknak a szerzői. Azután teljes hatalmat ad az inkvizítoroknak perbefogásokra, s egyszersmind utasítja a papságot, hogy a szószékről világosítsák fel a népet a boszorkányok üzelmeiről. A bulla lényege az volt, hogy szembe fordítsa a keresztény embereket a természeti vallás követőivel. Azt állította, hogy a boszorkányok ártalmas varázslatokat folytatnak és az ördöggel kötöttek szövetséget, megtagadták Istent, és az ördögre esküsznek, mindezzel pedig elveszítik az örök üdvösségüket.
A bulla kiadását követően, 1486-ban két német domonkos rendi szerzetes, Heinrich Institoris Kramer, és Jakob Sprenger Malleus maleficarum („Boszorkányok pörölye”) címmel boszorkányellenes könyvet adott ki. A könyv annak ellenére látott napvilágot, hogy a kiadására nem kaptak engedélyt a kölni teológiai egyetemtől. A könyv rendszerezte a boszorkányokkal kapcsolatos tudnivalókat, és határozottan felszólította az embereket a boszorkányság üldözésére.
A Malleus Maleficarum hatására Európa nyugati felén (Nyugat-Európa, Dél-Európa, a mai német területek és Észak-Európa) hosszú és igen kegyetlen boszorkányüldözés vette kezdetét, az inkvizíció tömegesen tartott úgynevezett boszorkánypereket. Az üldözésekben jelentős szerepet játszott az ez idő tájt kialakuló nőgyűlölet is.
A boszorkánysággal megvádolt emberek az esetek többségében becsületes keresztény nők és férfiak, egyedül maradt özvegyek stb. voltak, akiket szépségük, érdeklődési körük, megközelíthetetlenségük, netán esetleges szakmai tudásuk miatt (például bábaasszonyok, akiknél túl kevés újszülött halt meg, vagy füvesasszonyok) az őket körülvevő közösség megbélyegzett és kivetett. (Lásd például Nathaniel Hawthorne: „A skarlát betű” című regényében.) Az egyházi bírósághoz a közösségek világi vezetői nyújtották be a perkérelmeket. A hivatalos hóhérok által végrehajtott ítélet általában máglyán való elégetés volt, amit nyilvánosan hajtottak végre. Az embereket ezzel is az adott közösség íratlan törvényeinek betartására figyelmeztették.
AJÁNLOM AZ OLDALT
