Boszorkánytanya

 
  
 
 
 

Beldame a lélektolvaj

Wicca

Boszik világa

 
 
  
 
 
 
 
  
 
 
 
 
 
 
 


  

 

 

 

Látogatóban
 



Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
.
Indulás: 2010-06-30
 

A jó szív

Tehát jelen életünk során elkövetett cselekedeteink határozzák meg, hogy milyen születésben lesz részünk a következő életünkben. Nagyon fontos, hogy soha ne feledjük, cselekedeteink következménye teljes mértékben attól függ, hogy milyen szándékkal, milyen indíttatásból követtük el őket, s nem attól, hogy mit értünk el velük. Buddha idejében élt egy öreg koldusasszony, akit "Boldogságot Sugárzó"-nak neveztek. Mindig figyelte a királyokat, hercegeket és az egyszerű embereket, amint áldozatot ajánlottak fel Buddhának és tanítványainak, és semmit sem szeretett volna jobban, mint ha ő is megtehesse ezt. Elment tehát koldulni, azonban az egész napi kéregetés sem hozott többet, mint egyetlen pénzdarabot. Elment az olajárushoz, hogy vegyen egy kis olajat. Az azonban azt mondta neki, hogy ilyen kevés pénzért semmit nem tud vásárolni, de amikor meghallotta, hogy Buddhának akar áldozatot bemutatni, megsajnálta, s ingyen adott neki olajat. Az asszony elvitte a kolostorba, s lámpát gyújtott. Letette Buddha elé, és elmondta kívánságát:" nincs semmim, amit áldozzak, csupán csak ez a kis lámpa. De ezzel az áldozattal a jövőben legyek megáldva a bölcsesség lámpásával. Engedd, hogy megszabadítsak valamennyi fényt a sötétségtől. Hadd tisztítsam el az útjukból az akadályokat, és hadd vezessem el őket a megvilágosodáshoz." Azon az éjszakán az összes lámpából kifogyott az olaj, ám a koldusasszony lámpája még hajnalban is égett, amikor Buddha tanítványa, Maudgaljána összegyűjtötte a lámpásokat. Látta, hogy az egyik még ég, tele van olajjal, s kanóca egészen új, s ezt gondolta:"Semmi értelme, hogy ez a lámpa nappal is tovább égjen", s megpróbálta elfújni. Az azonban tovább égett. Megpróbálta újjával kioltani, az azonban csak tovább égett. Buddha végig figyelte mit csinál, majd így szólt: "Maudgaljána, el akarod oltani azt a lámpát? Nem fog sikerülni, el sem tudod vinni onnan, hagyd csak ott békében. Ha az óceán valamennyi vizét ráöntenéd, akkor sem aludna ki. A világ valamennyi folyójának, tavának vize sem oltaná ki. Hogy miért nem? Mivel ezt a lámpát igazi odaadással áldozták, tiszta szívvel és tudattal, s emiatt hatalmas jótettnek számít." Amikor Buddha így szólt, az öregasszony odament hozzá. Buddha kinyilatkoztatta neki, hogy a jövőben tökéletes buddhává válik, s a neve "Mécsláng" lesz. Tehát a szándék az - jó vagy rossz - amely meghatározza cselekedeteink eredményét. Sántidéva ezt mondta: "Bármennyi öröm van a világon, mind abbó fakad, hogy másokat boldognak akarsz látni. S bármennyi szenvedés van a világon, mind abból fakad, magadat boldognak akarod látni". Mivel a karma törvénye szükségszerű és tévedhetetlen, mikor másokat megsértünk, egyenesen magunkat sértjük meg, és amikor másoknak örömöt okozunk, akkor magunk számára biztosítjuk a jövőbeli örömöt. Ahogy a dalai láma mondta: " Ha megpróbálod legyőzni önző indulataidat - mint a harag és a többi - s kialakítod magadban a mások iránti kedvességet és megértést, akkor végső soron magad többet nyersz ezen, mint ha nem így viselkednél. Ezért mondom néha, hogy az okosan önző embernek így kell viselkednie. Az ostobán önző emberek mindig csak magukra gondolnak, s ennek eredménye negatív. A bölcsen önző emberek magukra gondolva segítenek másokon , amennyire csak erejükből telik, s ennek eredményeképpen maguk is élvezik ennek jótéteményét."

A reinkarnációban való hit megmutatja, hogy van valamiféle végső igazságtétel vagy jóság a világegyetemben, amelyet mindannyian megpróbálunk felfedezni és felszabadítani. Bármiféle pozitív cselekedetünk közelebb visz hozzá, s ha negatívan viselkedünk, elhomályosítjuk, elfojtjuk. Amikor képtelenek vagyunk cselekedeteinkben a jóságot megjeleníteni, akkor elkeseredettséget, zavarodottságot érzünk. Tehát, ha a reinkarnáció tényéből egyetlen lényeges üzenetet kellene kapnunk, az a következő lenne: Erősítsd meg a jó szívedet, amely igyekszik mások számára hosszantartó boldogságot találni, és cselekedeteivel biztosítani ezt a boldogságot. Ápold és gyakorold a kedvességet! A dalai láma így szólt:" Semmi szükség nincsen a templomokra, nem kell bonyolult filozófia. A saját agyunk és a saját szívünk a mi templomunk, filozófiánk pedig a kedvesség."


RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-