Az orákulum álmai
Tarot-mesék
0 – A Bolond
A boldogság, amit érzel, olyasmi, ami nem mindenkinek adatik meg. Lépteid könnyedek, már szinte tánc, ahogy a poros úton haladsz. Hiszen boldog vagy. Miért? Milyen okból? Hát nem mindegy? Figyeled a melletted zajló Életet. A mezőket, a nyíló virágokat, a rájuk szálló pillangókat, ahogy színes szárnyaikat kitárva lebegnek. És a te szíved is lebeg. Épp ahogy ők… és arcodon akaratlanul is mosoly terül szét, még inkább megkönnyítve lelked, és lépteid.
Hát nem szépséges? Nem fenséges?
Nem kell gondolkodnod, nem kell azzal törődnöd, miféle hernyó volt, vagy hogyan leli halálát az ősz fagyokban, ami a te elmédet leköti pusztán a pillanat szépsége. A tökéletes összhang a nyíló virág, és a fölötte lebegő pillangó közt, az apró mozdulat, ahogy a szárnyak keltette könnyű szél lesimítja a szirmokat. Kora reggel láttad, ahogy egy éppen ilyen virág szirmán megült a harmatcsepp, és szikrázva gyűjtötte össze a fényt. A vándorok gyémántja.
Az út szélén egy koldus ül, végignéz kopott ruhádon, és elhúzza a száját. Miért néz így? Az ő szakadt, koszos ruhája sokkal rosszabbul fest, mint a tiéd.
De megszoktad már, hogy így bámulnak rád, az emberek nem tudják levenni a szemüket arról, aki különbözik, nem tűrik el a másságot. A félelem, amit ilyenkor érzel,megmérgezi a boldogságot, amit a Világ ajándékba adott neked.
A koldus feláll, és melléd lép.
-A városba mész? – kérdi egyszerűen. Hozzád szólt, hát mégsem bánt!
Nyílt ártatlansággal mosolyogsz rá, boldogan, hogy emberi szót hallasz.
- Keresek valamit. – mondod boldogan. – Titkot.
Igen, titok! Cssss, nem árulhatod el!
Észre se veszed, hogy a koldus közben elemelte az erszényedet. Miért is figyelnéd, naiv, tiszta, ártatlan lelked nem vár rosszat egyetlen másik lénytől sem. Ahogy te sem bántasz soha senkit.
Megtalálod a titkod. Itt, vagy másutt, nem is fontos. Csak az, hogy egyszer a végére érsz az útnak, és megleled. Addig is őrizd magadban, mélyen, hogy senki hozzá ne férjen!
- Egy kis pénzt! A gyermekeim éheznek!
Kiáltja a mellettetek elhaladó hintó felé a koldus. Éhező gyermekek. Micsoda szörnyűség.
- Én neked adom a pénzem- mondod, örömmel hogy segíthetsz. Igen, te segíthetsz! Neked van még egy kis pénzed, azt oda tudod adni Szépen vágott szemed mosolyog, ahogy az erszény után nyúlsz, de sehol sem találod. Elvesztetted!
Torkodon érzed a könnyek marását. Végiggördülnek az arcodon, akárhogy is igyekszel megállítani. A gyerekek… most éhen maradnak. Szinte látod magad előtt, ahogy éhezve kuporognak a ház sötét sarkában, vacsorára várva, és éhesen, fájó gyomorral nyomja el őket az álom. Pedig annyira szerettél volna segíteni rajtuk. Ténylegesen fáj, hogy nem vagy rá képes.
- Eridj innen!- vág feléd a botjával, és te tudod, hogy ez mit jelent. Jobb menni. amikor az emberek így néznek, jobb, ha olyan picire húzod össze magad, mint egy kisegér. És csendesen elosonsz. Ezt tanította anyukád. Jobb, ha mész. Csak szegény éhező gyerekek… a szíved még mindig fáj. Nagyon fáj. Odaadtad volna nekik a pénzed… de elvesztetted. pedig annyira akartad.
Hallod, ahogy a koldus egy szót mond. Mind ezt mondják. Lassan már a neveddé is válik…
- Ez bolond…
1 – A Mágus
Arra miért is gondolnál, hogy valakinek fáj, ha kiásod frissen eltemetett halottját, hogy kitépd a szívét. Ilyesmivel nem kell, foglalkozz, neked csak arra kell figyelned, hogy a célod elérd. Hisz ez a cél oly magasztos, és oly naggyá tesz, hogy felesleges apróságokra pazarolnod a figyelmed.
Ha célt érsz, ha megkapod, amire vágysz, ha véghezviszed, ami még nem sikerült másnak, mit számít az idegenek könnye?
A Könyv.
A Könyv, amit nem használsz, amin túlnőttél már, aminek minden szava csupán alap számodra.
Másnak egy élet kevés, hogy megértse, és megtanulja.
Neked kevés volt ahhoz, hogy önmagadra lelj. A benned égő erő fényessége elhamvaszt mindent körülötted. Kordában tartott hihetetlen energiád felperzseli a halandók világát. Nincs már célod a könyvvel. Mások számára értékesebb több száz életnél. Hányat oltottak ki miatta, hány száz ember vére folyt, mennyi jajkiáltás, mennyi fájdalom óvta századokon át. A benne összegyűjtött bölcsesség a sajátod, ott él benned, tanulnod sem kellett. És most több vagy ennél, több, annyival, hogy használni sem tudod. Századok fájdalma vált semmivé, és értéktelenedett el a születéseddel.
Most már tudod, ki vagy. Most már tudod, mi vagy.
Lehunyt szemmel rajzolod a jeleket, melyek új mágiát, új erőt adnak. Oda sem kell nézned, lelkedből fakadó, ősi tudás, nincs szükséged rá, hogy megsúgják, hogyan kell. A rituálé részletei készen állnak. Már nem hiányzik más, csupán az Erő. Te magad.
Idegen szavak csendülnek ajkadon, sosem mondott szavak, ismeretlenek, mégis érted, tudod, érzed őket. Belsőd átjárja a perzselő tűz, felemel, és magába olvaszt.
A jelek felizzanak körülötted, az áramló energiák felkorbácsolják a levegő nyugalmát. Forrón kering körülötted az erő, magával ragadva tudatod. A kristályok, melyekkel megpecsételted a rúnákat, felemelkednek, és összeroppannak az új Valóság alatt.
Érzed. Látod. Tudod. Ez Az! Ez Minden!
Ez volt benned, amióta először eszméletre tértél!
Lelked kiszabadul eddigi börtönéből, hogy végre önmaga lehessen.
Ezt kerested, óvtad, titkoltad. És most valóra váltottad. A mágus magáévá tette a Mágiát, és annak minden erejét és tudását.
A szív lassan összeaszik előtted az asztalon, hogy végül porrá omoljon. Egy nappal ezelőtt még dobogott; most már semmi.
Véred lecsöppen, ahogy erőlködve igyekszel kordában tartani az erőt. Az áramló, kavargó, lávaforró energia kitölti tudatod, tested, teljes világod.
Téged magadat is elpusztít, hogyha nem vetsz véget neki!
De hogy is vethetnél véget olyasminek, ami ennyire hatalmas, ennyire önálló? Rajtad kívül, és túl létezik! Szabadon bocsátottad, és most már nem lehet újra rácsok közé kényszeríteni.
Hívd hát vissza! Kérj, könyörögj, hátha lelked enged, és visszatér a testbe! Hátha a vad önként vonul újra a ketrecbe…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
