Nélküled - sivár, kietlen minden
Sűrű ködlepel borul a tájra,
Áttetsz' a Remény, már napfény sincsen,
Szürke világát élet nem várja.
Nélküled - csakis üvöltő tél vár,
Áldott pelyhekkel védőn nem havaz,
Bimbó nem fakad, mindenütt jégár,
Örökre tova tűnt már a tavasz.

Nélküled- halál köszönt a szívre.
Nem marad öröm hűlt lépted nyomán,
Meddő lett a föld, ím eme hírre,
Vízmosta mélyben, a hegyek ormán.
Nélküled- nincs már esély a fényre.
Mindenütt pőre, holt fák teteme,
Sötét csonkokként nyúlnak az égre,
Boldogságnak itt többé nincs helye.

Nélküled- a föld is ketté hasadt,
Anyád fájdalma őrjöngőn emészt,
Hádész karjából vissza nem kaphat,
Véled együtt a világ elenyész!
Visszatértedig csupán kínt oszt ránk,
Isteni dühe élteket apaszt,
Szép Perszephone, térj vissza hozzánk,
S hozd magaddal a virágzó tavaszt!