"Vállaidról a csillagport le sem fújta még a földi szél" - Sütő András: Kain és Ábel

Csillagtűz emészti búskomor lelkemet
Kínzó hiányod elevenen elemészt
Ezüstlő fénylelked lemossa vétkemet,
Földre hulló könnyed lassan elenyész.

Egy ragyogó csillag, ki alászáll értem,
Ezüst köntösbe bújt isteni tünemény,
Szerelmem, ez voltál, s mit öröknek véltem,
Borostyánba kövült szerelem-remény.

Már csak lehunyt szemmel láthatom arcodat,
Szemed metszése, ajkad íve ködbe vész,
És talán már meg sem ismerném hangodat,
Mint korbács súlyt lelkemre a felismerés.

Csillagtűz emészti búskomor lelkemet,
Emléked kísért, a boldogság kerül,
Idelentről fürkészhetem csak az eget,
Két külön világ, mely soha nem egyesül.